Kedves Olvasó, üdvözöllek a blogomon!

Hurry sickness...

Lefordíthatatlan, mégis nap mint nap küzdünk ezzel. Reggel kapkodva öltözünk, útközben bekapunk valamit, rohanunk a gyerekkel óvodába, iskolába. A munkahelyen tele a naptár, reggeltől estig nyomjuk a meetingeket és 120%-on élünk. Sietünk, hogy a lehetetlent megoldjuk és 6-kor hazainduljunk, rohanás haza vagy valamilyen esti programra. Ha gyerekek is vannak, a pihenés esélye még kisebb. Vacsi, fürdés, mese, alvás, "Anya maradj itt" és ezután marad 1 óra magadra, ha marad és nem alszol el rögtön a fáradságtól a gyerekszobában. Ismerős?

Te mikor mélyültél el utoljára valamiben? Mikor volt utoljára olyan, hogy azt élvezted, hogy csak úgy vagy? Mikor gondolkodtál el úgy igazán valamiről?

Én bevallom, hogy volt olyan időszak az életemben, amikor pontosan azt csináltam, amit fent leírtam, és azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok, vagy a mellettem lévő kicsoda. És mire jutottam vele? Lehetek neves cégnél vezető pozícióban, ha közben nem élem az életemet. Szervezhetek akármilyen izgalmas programot, ha azt nem tudom igazából élvezni, mert nem tudok leereszteni és igazából a jelenben lenni.

Én döntöttem és megálltam. Nem volt könnyű, a kerék még jódarabig pörgött tovább, akkor is ha a gázról levettem a lábam. De végül sikerült.

Ezen a blogon a hurrysickness-el szeretnék foglalkozni, okokkal és megoldásokkal. Mindazzal, amit a szakirodalom kínál a témával kapcsolatban és azzal is, ami bennem índított el gondolatokat, akár új megoldásokat.

Te vajon szenvedsz ettől?