A lassúság dicsérete

Megjelent Carl Honoré könyve magyarul is: A lassúság dicsérete. Nem hagyható ki, ha a hurry sickness-ről beszélünk. Carl újságíróként dolgozott és megélte ennek a szakmának minden pörgését. Aztán egy szép napon megállt, rájött, hogy nem hanyagolhatja el azokat az értékeket, amik ennél még fontosabbak neki, a családját, gyermekeit. Azóta a lassítás elkötelezett szószólója.

Az említett könyv egyfajta történetei áttekintés, végigveszi az élet különböző területeit a munkától kezdve a szerelemig és egy csokorba gyűjti azokat a kezdeményezéseket, amik az utóbbi időben a világban ezeken a területeken a lassítást, az élet élvezetét célozták meg. A paletta nagyon változatos, olvashatunk a slow food mozgalomról, az európai országokban bevezetett 35 órás munkahétről és sok-sok másról. Amit én Carl írásaiban nagyon szeretek, hogy mindezt tudja kívülről, kiváncsisággal szemlélni és nem akar egyik irányzatra sem rábeszélni, ehelyett inkább informál, tudósít.

Nagyon élvezetes Carl Honoré honlapja is és az alábbi TED videón pedig meghallgathatjátok, hogy hogyan vélekedik a mai felpörgésről és miért tartja fontosnak, hogy lassítsunk és vegyünk vissza ebből a hihetetlen tempóból.

Burn out

Egy egészen jó kis cikk jelent meg a kiégésről az origo-n. Tényleg érdemes elolvasnotok: A kiégés első állomása.
A cikk leírja a kiégés különböző fázisait, amit a következő ábrán jól tudtok követni:

Forrás: Hézser Gábor

Kihez fordulhatsz, ha magadra ismertél?
1. Coach - azokban a fázisokban, amikor még nem nagy a baj nagyon sokat segíthet. Tudatosabban fogsz reagálni és a negatív spirált le tudod állítani a coaching segítségével. Mintha csak rendet raknál a fejedben.
2. Szupervizor - a segítő szakmákban nem ismeretlen, a business világban annál inkább. A szupervizió kifejezetten foglalkozik a szakmai elfáradással és a kiégés megelőzésével. Segíti a szakmai kompetenciák megerősítését, a szerepek tisztázását, a változásokhoz való jobb alkalmazkodást. Egyfajta személyiséggondozás zajlik a szupervizió során, a módszer pedig többnyire az önreflexióra épít. Nagyon ajánlom, főleg ha már mélyül a kiégés, de még nem ért el kritikus fázisba.
3. Pszichológus - bizonyos esetekben egyértelműen terápiára van szükség és ezt most komolyan és nyomatékosan mondom. Ezekben az esetekben Münchausen báró módjára garantáltan nem fogjuk tudni magunkat kihúzni a sárból.

Ha elfogadsz egy tanácsot, ne vedd félvállról, ha magadra ismertél. Ezerszer hallottuk már, hogy a stressz előbb utóbb betegségeket okoz és sokszor a pszichoszomatikus tünetek is egészen elviselhetetlenek tudnak lenni. Gondolkodjunk egy kicsit józanul! Ha már napok óta lázasak vagyunk nagy valószínűséggel el fogunk menni az orvoshoz és megfelelő gyógyszert kérünk a bajunkra. Ha nem tesszük ezt meg, akkor kellemetlen szövődménnyel vagy hosszabb betegséggel is számolhatunk. Ha megvágjuk a kezünket és a vérzés nem akar elállni mert a seb mély, akkor orvoshoz megyünk, aki lefertőtleníti, összevarrja és bekötözi a sebet. A lelkünk vajon miért nem ennyire fontos? Ma már arról is sokszor beszélnek, hogy a gondolkodásmódunk szinte teljesen meghatározó lehet egy probléma vagy betegség kimenetelénél. A kiégésnél pont ez az egyik nagyon is szembeszökő változás. Elveszti az ember a probléma megoldására való képességét és mindent egy sötétszürke szemüvegen keresztül lát.

Akkor miért is nem teszel ez ellen?